Legutóbb a csekkek miatt húztam fel magam nagyon. Történt is, hogy december elsején kaptam meg a csekket "drága tv és internet szolgáltatómtól", amelyen a befizetési határidő, november 16. volt. Küldtem e-mail-t, amire még nem reagáltak. Voltam bent ügyfélszolgálaton, ott azt a tanácsot kaptam, hogy hívjam fel őket mindig, ha késve kapom meg a csekket. Na most minden hónapban ez van. A késedelmi kamatot természetesen tőlem kérik. A postára hivatkoztak, amit nem tudok elhinni, a csekk ugyanis a dátum szerint október 31-én kelt, azt pedig nem tudom elhinni, hogy egy kerek hónap alatt jutott el hozzám, ugyanis december 1-én került be a postaládámba.

És ez az okos megoldás, a 21. században, hogy én telefonálgassak nekik. Minden hónapban, fél órát. Ugyanis a négyjegyű telefonszámon amin "jelenthetem a problémámat", egy automata jelentkezik, és 20-30 perc kínkeserves szenvedés, és ide-oda kapcsolgatás árán lehet eljutni egy hús vér emberrel való beszélgetésig.

A másik gondom meg az, hogy összevissza küldik mindenhonnan a csekkeket. Semmiféle rendszert nem tudok felfedezni bennük, talán még a villany és a gázszámla az, ami többé kevésbé azonos időben szokott jönni. De minden szolgáltató más időpontban küldi a csekkjeit, hogy havonta három négy alkalommal is kelljen sorbanállnom a postán,(erről lehetne külön poszt)  még véletlenül sem lehetne egyszerre elintézni az egészet.

Szerző: sweety  2009.12.08. 11:25 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosszusagok.blog.hu/api/trackback/id/tr471582757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teleki vagyok 2013.07.25. 10:41:39

Szerencsére az elmúlt 4 évben erre is van már megoldás, ugye Sweety? :)
süti beállítások módosítása